A Délalföldi Kertészek Szövetkezete 2015-ben kezdte meg agrárfelsőoktatási duális képzését. A DélKerTÉSZ munkatársainak meggyőződése, hogy az elméleti és gyakorlati ismeretek elsajátítása közös erővel biztosítja az ágazat megfelelő szakembereinek utánpótlását, hogy a szentesi vagányok hosszútávon hozhassanak finom, jóminőségű egészséget mindannyiunk életébe.
A DélKerTÉSZ jelenleg három felsőoktatási intézmény duális hallgatóit fogadja:
Neumann János Egyetem Kertészeti Kara (Kecskemét) - kertészmérnöki alapszak
Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara (Hódmezővásárhely) - mezőgazdasági mérnök alapszak
Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar (Debrecen) - kertészmérnök alap- és mesterszak, mezőgazdasági mérnök alapszak
2019 óta az SZTE Mezőgazdasági Karával együttműködve kooperatív képzést is tartunk. A kooperatív képzés a kar harmadéves, mezőgazdasági mérnök BSc. hallgatói számára nyitott. A képzés során a DélKerTÉSZ egy igazán vagány gyakorlati hátteret biztosít a hallgatók számára. A képzésre a legvagányabb hallgatókat a DélKerTÉSZ választja ki, akikkel foglalkoztatási szerződést is köt.
Elsősorban a hajtatott és szántóföldi zöldségtermesztés technológiai ismereteiről, a palántanevelés, integrált növényvédelem, biológiai növényvédelem gyakorlatáról, az áruforgalmazáshoz tartozó kérdésekről, mint csomagolás, árukezelés, tárolás, nyomon követés és minőségbiztosítás. Emellett a kertészeti vállalattan, a munkaszervezés, a gazdaságirányítás, a bel- és külkereskedelem, és a marketing is fontos részét képezi képzéseinknek. Lehetőség van megismerni a szaktanácsadói munkát, bekapcsolódni a TÉSZ innovatív projektjeibe. A cégnél rendszeres szakmai továbbképzések, bemutatók, termelői kísérletek a korszerű tudást képviselik és lehetőséget adnak a hallgatóknak diplomamunkájuk témaválasztásában.
A DélkerTÉSZ a legjobban teljesítő duális hallgatóinak további szakmai fejlődését is támogatja.
Várjuk azokat az érettségiző vagy középiskolát végzett fiatalokat, akik szívesen részt vennének a duális jellegű kertész- és mezőgazdasági mérnökképzésben.
duális kapcsolattartó
szonyieva@delkertesz.hu
+36 30 162 7708
szakmai duális mentor
ledone@delkertesz.hu
+36 30 983 6351
Jelentkezni személyes elbeszélgetésre a mellékelt jelentkezési lap kitöltésével lehet.